FUSS AZ EGÉSZSÉGEDÉRT! FUSS A HOSPICE BETEGEKÉRT!

VERSENYKIÍRÁS

 A verseny célja: A Kis-Duna Menti Praxisközösséggel szoros együttműködésben kerül megrendezésre közös eseményünk, amelynek keretében a résztvevők ingyenes szűrővizsgálatokon vehetnek részt a futóverseny élménye mellett. A versenyzőknek lehetőségük lesz visszajelzést kapni szervezetük állapotáról a vércukor- és vérnyomás mérés mellett kardiológiai vizsgálat keretében is. A Kis-Duna Menti Praxisközösség háziorvosainak és szakembereinek páciensközpontú dietetikai, gyógytornász, ill. mentálhigiénés tanácsadásain vehetnek részt a verseny nevezői.

Célunk az egészséges életmód és a testmozgás szellemiségének terjesztése. Hiszünk abban, hogy a prevenció és a szűrővizsgálatok segítségével a korai diagnosztizálás az egyik legjobb módja az egészségünk megőrzésének. Rendezvényünkkel egy jó hangulatú futóverseny keretében szabadidős sportolási lehetőség kívánunk biztosítani a futást kedvelő Kis-Duna vonzáskörzetében élő lakosság számára. A futóversenyek hangulatának fantasztikus élményét kívánjuk nyújtani a kezdő és rutinos futóknak, valamint azoknak, akik ellátogatnak rendezvényünkre és ennek hatására fogják elkezdeni a rendszeres sportolást és a Kis-Duna Menti Praxisközösség szűrővizsgálatai és tanácsadásai által lépnek egy egészségesebb életmód útjára.

Időpont: 2020. november 08.

Helyszín:
Versenyközpont, rajt, cél: Majosháza, Hospice Ház

Együttműködő partnerünk: Kis-Duna Menti Praxisközösség

Támogatónk: VIWA Vitaminvíz

A verseny szervezője: Találj egy célt! SE

Médiapartnerünk:

http://futonaptar.hu

TÁVOK:

Gyerek futamok:

500 méter

1 km

Felnőtt távok

3 km egyéni

10 km egyéni

Félmaraton egyéni

Útvonal: 

A verseny útvonala aszfalt, murva és terep váltakozva.

Rajtidőpontok:

9:45 Gyerek futamok

10:00 – Felnőtt távok

A biztonság érdekében megkérjük a kísérőket, hogy verseny ideje alatt ne tartózkodjanak a rajt/célzónában!!!
A versenyzőket NE a befutózóna területén, hanem az érem és frissítő osztás helyén kívül várják meg! Köszönjük!

Figyelem! Minden induló a regisztrációval nyilatkozik arról, hogy egészséges és felkészült a táv teljesítésére. Javasoljuk minden versenyzőnek, hogy vegyen részt orvosi vizsgálaton a rajtot megelőző három héten belül. Fiatalkorúak számára szülői beleegyezés szükséges, amit a nevezéssel hagy jóvá.

Szintidő: Mindenkit megvárunk! 🙂

Résztvevők: Versenyre regisztrált, nevezett, rajtszámmal rendelkező versenyző vehet részt.

Nevezés: A nevezés a nevezési díj befizetésével válik érvényessé! Az a sportoló, aki 2020.11.07-ig nem gondoskodik a nevezési díj bankkártyás fizetéssel történő befizetéséről. A nevező csak akkor kerül fel a nevezési listára, ha bankkártyás fizetéssel a regisztrációs oldalon keresztül befizeti a nevezési díjat.

Nevezés csak bankkártyás fizetéssel lehetséges!
Más módon nincs lehetőségünk befizetést fogadni!

Nevezési díjak:2020.11.07-ig
Gyerek futamok1 500 Ft
3 km2 400 Ft
10 km2 900 Ft
Félmaraton3 400 Ft
Helyszíni nevezés minden távon5 000 Ft

LÉTSZÁMLIMIT!!!

A rendezvényen maximum 499 részvétele engedélyezett. 499 érvényes nevezés beérkezése után automatikusan, azonnal leállítja a rendszerünk a nevezést!!!

Előnevezés: 2020. november 07-én éjfélig (a kialakuló létszám alapján döntünk arról, hogy előnevezést  meddig fogadunk el, fenntartjuk a jogot arra, hogy az előnevezés időszakában a nevezést bármikor lezárjuk).

NEVEZÉS A VERSENY NAPJÁN:
A verseny napján reggel 9:00 és 10:00 között, korlátozott számban az elektronikus nevezési felületen keresztül lesz lehetőség nevezésre.
A regisztrációt és a nevezési díj befizetését a saját internet hozzáféréssel rendelkező eszközéről végezhet el a nevező.
A nevezés díja a verseny napján minden táv esetén 5000 Ft, amit csak bankkártyás fizetéssel lehet kiegyenlíteni!

Előnevezés módja:

A korido.hu/2020KisDunaFelmaraton oldalon.
Az előnevezési díj csak bankkártyás fizetéssel egyenlíthető ki!

Figyelem!A benevezett versenyzőkről listát közlünk a honlapunkon és a facebook oldalunkon. Számlát a nevezéssel egy időben a talaljegycelt@gmail.com email címre elküldött névre és címre tudunk kiállítani, a verseny napjára dátumozva, amennyiben a regisztráló a szükséges adatokat hiánytalanul megadta. Utólagos számlakiállításra nincs lehetőségünk!

Rajtszám átvétel: 2020.11.08-án 9:00 h-tól a versenyközpont parkolójában felállított sátorban
Rajtszám átvételére kizárólag a helyszínen, a versenyközpontban lesz lehetőség.

Eredményhirdetés: 12:00 h-tól a versenyközpontban

Az eredmények kihirdetése a befutó alapján történik. A rajtjel elhangzását követően leggyorsabban célba érkező három futót díjazzuk.
Az eredményhirdetés nem a chipes nettó időmérés alapján történik.

Időmérés:

Chip-es időmérés – A chipet a használati utasítás szerint a versenyen végig viselni kell.
A chip a rajtszám hátoldalán van elhelyezve, ezért a rajtszámot összehajtani, összegyűrni TILOS!
A rajtszámot a 4 sarkánál a külső ruházaton, elől, mellmagasságban kell viselni. A ruházat alá, vagy táskába, övtáskába helyezni tilos!
A rajtszám hátoldalára ragasztott, a chip védelmére szolgáló szivacspárnát eltávolítani nem szabad!

Frissítés:

Kb. 5 kilométerenként frissítő állomással

Díjazás:

Minden teljesítő befutóérmet kap.

Mind a három felnőtt táv I-III. helyezett női és férfi teljesítői serleget nyernek.
A díjazásnál a beérkezés sorrendjében történik és nem az időmérés alapján.

Nevezési díj tartalma:

Részvételt a versenyen

Egészségügyi szűrővizsgálatokat és szaktanácsadás

Frissítést

Egyedi oklevél, amely a nevezési felületről lesz letölthető

Rajtszám

Chipes nettó időmérést

Befutó energia- és folyadékpótlást

Fantasztikus hangulatot és jó kedélyű futótársakat

Egyéb tudnivalók: WC és öltöző: A versenyközpont területén.
Nyitva tartás: 9:00 – 13h között.

COVID-19 rendelkezések
A jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel – a futás idejét kivéve – a rendezvény egész területén a maszk viselése mindenki számára kötelező!
Lehetőség szerint tartsd a megfelelő távolságot a többi futótól, ha teheted ne gyere ki órákkal korábban a helyszínre és a befutód után se maradj sokáig, mint máskor.
Egyenlőre nem tilos, de ha lehet, a versenyre szurkolók és kísérők nélkül, egyedül érkezz.
Az öltözőkben a lehető legkevesebb időt töltsd; az öltözőkben egyszerre tartózkodók számát 5 főben korlátozzuk.
Segítőink a frissítő pontokon maszkot viselnek, a frissítő táplálékokat poharakba porciózva éred el.
A pontokon szivacsos frissítést nem biztosítunk!
Az esemény helyszínén több pontra is kiteszünk kézfertőtlenítőt, ha szükségesnek érzed, használd!

A szervezők fenntartják a mindenkori és mindenre kiterjedő változás jogát, melyet a nevező (versenyző) a nevezés leadásával egy időben visszavonhatatlanul elfogad!

Kiegészítő rendelkezések

Versenyen csak arra regisztrált, nevezett, rajtszámmal rendelkező versenyző vehet részt.

Előnevezés csak abban az esetben érvényes, hogyha a versenyző a nevezési díjat a regisztráció lezárásáig átutalja a megadott bankszámlaszámra. Eltérő esetben a nevezését töröljük.

Azon versenyző esetében, aki a regisztráció után nevez, a beérkezett nevezést és nevezési díjakat érvénytelennek tekintjük, visszautalásra nincs lehetőség.

A versenyző köteles a verseny teljes ideje alatt, jól látható módon viselni a szervezőtől kapott, biztonsági kapcsokkal a pólója elejére erősített rajtszámot.

A versenyző köteles az úgynevezett “fair play” elveit a verseny során betartani, másik sportolót versenyében nem akadályozni.

A versenyző köteles a Szervezők utasításait betartani. A nevező hozzájárul ahhoz, hogy a versenyen készült, a nevezőt ábrázoló kép-, mozgókép- és hangfelvételeket a rendező és a szervező saját hirdetéseiben, marketing- és reklám kampányaiban kitakarás nélkül felhasználja.

A versenyző, illetve az ő törvényes képviselője a nevezés elküldésével és a regisztráció megtételével vállalja, hogy edzettségi állapota megfelelő a versenyen való részvételhez, elfogadja, hogy a versenyszabályzat betartása minden résztvevőre nézve kötelező és semmilyen követeléssel nem élhet a versenyrendezők és a versenyrendezők felé.

Vis maior
A résztvevő tudomásul veszi, hogy amennyiben a versenyt elháríthatatlan külső ok (vis maior), így különösen, de nem kizárólagosan az időjárási körülmények, természeti katasztrófa, járvány, egészségügyi korlátozás, sztrájk, blokád, útvonal vagy területfoglalási engedély hiánya vagy más előre nem várt, extrém, illetve előre nem tervezhető és elháríthatatlan ok miatt nem lehet megrendezni, úgy a Szervező új (pót) időpontot jelöl meg részére (amelyről hivatalos tájékoztatást ad) és a nevezési díjat nem fizeti vissza. A versenyszervező a program helyszínének, időpontjának, valamint a pálya módosításának jogát fenntartja.

A verseny idején és helyszínén reklámtevékenység folytatása csak a rendező írásos hozzájárulásával engedélyezett, amit a tevékenységet folytató felszólításra köteles bemutatni! A rendező engedélye nélkül reklámtevékenység nem folytatható.

Nevezéssel és versennyel kapcsolatos információk:

E-mail: talaljegycelt@gmail.com Telefon: +36304077000

JÓ FUTÁST KÍVÁNUNK!