ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT

 

Adatvédelmi alapelvek

 

Az Adatkezelő, az általa kezelt személyes adatok jogosulatlan felhasználásának megakadályozása érdekében, betartja a személyes adatok kezelése során irányadó adatvédelmi és adatbiztonsági szabályokat.

Ennek alapján gondoskodik:

 az általa kezelt adatok biztonságáról, illetve

 megteszi azokat a technikai és szervezeti intézkedéseket, amelyek a vonatkozó törvények, valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. Az Adatkezelő a birtokába kerülő adatokat az Infotv. 4. §-a értelmében kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezeli.

Az Adatkezelő az adatkezelés minden szakaszában megfelel:

 a törvényesség,

 a célhoz kötöttség,

 a tisztességesség,

 a szükségesség illetve az adatminimalizálás alapelveinek.

Ennek megfelelően az Adatkezelő csak olyan személyes adatot kezel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas, illetve a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezeli azt.

Az Adatkezelő fenntartja azon jogát, hogy jelen tájékoztató tartalmát – az aktuális jogi szabályozással összhangban – bármikor módosíthatja. A mindenkor hatályos Adatkezelési tájékoztató a honlapon történő megjelenésétől számítva kötelező érvénnyel bír.

Az adatkezelést illetve a tájékoztató tartalmát érintően, az esetlegesen felmerülő kérdéseit Ön a talaljegycelt@gmail.com e-mail címre továbbíthatja.

Az adatkezelés célja

A weboldalon megjelenő eseményeken való indulás biztosítása a regisztrációs adatok megadása által és az eredmények megjelenítése, amennyiben publikus eredménylista jön létre az esemény során.

A személyes adatok megadása feltétlenül szükséges a rendezvényeken történő azonosítás, a kapcsolattartás és a számlázás érdekében.

Az adatkezelés jogalapja

A személyes adatok kezelésének jogalapja az ön hozzájárulása.

Gyermekek esetében az adatkezelés akkor tekinthető jogszerűnek, ha a gyermek a 16. életévét betöltötte. A 16. életévét be nem töltött gyermek esetében a személyes adatok kezeléséhez hozzájárulást érvényesen kizárólag törvényes képviselője adhat. Felhívjuk a figyelmet, hogy nem áll módunkban a hozzájáruló személy jogosultságát ellenőrizni, így a regisztráló, illetve a törvényes képviselő szavatol azért, hogy a hozzájárulás megfelel az irányadó jogszabályoknak. A szolgáltatás használata esetén a törvényes képviselő megfelelő hozzájárulását megadottnak tekintjük.

Az általános adatkezelési hozzájáruláson túlmenően külön hozzájárulást kérünk a marketingcélú e-mailek és SMS-ek küldéséhez. Ez a hozzájárulás a többi adattól függetlenül bármikor visszavonható. A visszavonás nem akadálya a versenyeken való részvételnek.

Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi és ezekért felelősséget nem vállal.

A regisztráció során az adatkezelési hozzájárulás a kitöltendő adatok alatt található jelölőnégyzetek kipipálásával adható meg. A regisztráció csak abban az esetben lehetséges, ha az adatkezelési szabályzat elfogadásra kerül.

A kezelt adatok köre

Az események regisztrációjához a versenyszervezők által meghatározott adatok megadása szükséges. Eseményenként eltérő lehet. Az eseményeken kötelezően megadandó információk egyéni távok esetén, amivel egyértelműen megkülönböztethetők a versenyzők és a kapcsolattartás alapját képzik:

– név

– születési idő

– e-mail cím

További, gyakran kért adatok:

– nem

– csapat/egyesület

– számlázási név, cím

– póló méret

– telefonszám

Az eseményre történő regisztráció során kötelezően kitöltendő adatok megadása nélkül a regisztrációt nem engedi elvégezni a rendszer.

Az adatkezelés időtartama

Regisztrációs adatok kezelése az esemény lebonyolítása után 30 napig történik, azután törlődnek.

Az eredménylisták és a marketingtevékenységre megadott hozzájárulás kezelése a hozzájárulás visszavonásáig történik.

Az adatkezeléshez történő hozzájárulás bármikor visszavonható a kapcsolattartási e-mail, vagy postai címre küldött levélben.

Eredmények megjelenítése

Az eredménylisták közzététele maximum az esemény dátumát követő 5 év.

E-mail küldése

E-mailt küldünk minden ügyfelünknek az online nevezési rendszerbe történt sikeres regisztrációról.

Ajánlatkérő űrlap

A weboldalon található ajánlatkérő űrlapon keresztül kezdeményezett kapcsolatfelvétel során megadott adatokat kizárólag kommunikáció és ajánlatkészítés céljára használjuk, az ajánlatkészítési folyamat elindításához szükségesek. Ügyfél vagy marketing adatbázisok nem készülnek ezen adatokból és marketing célokra sem használjuk fel őket.

Az információk elküldése csak úgy lehetséges, ha az adatkezelési szabályzat elfogadásra kerül az űrlapon található jelölőnégyzet kipipálásával.

Analitika

A weboldal független látogatottsági és egyéb webanalitikai adatok kinyerése érdekében az

Adatkezelő igénybe veszi a Google Analytics szolgáltatást, ezért ezen adatok vonatkozásában

a Google Inc. adatvédelmi irányelve az irányadó

(https://google.com/intl/h_All/policies/privacy), Adatkezelő ezen adatokat tekintetében

Adatfeldolgozónak minősül. A Weboldal felhasználója tudomásul veszi, hogy adatainak a Google Inc. általi feldolgozásához a weboldal használatával hozzájárul.

Személyes adatok továbbadása

Az eseményekre történő nevezést érintően, a versenyszervezők megbízási szerződés keretében személyes adatok gyűjtésével és elektronikus továbbításával bízták meg a Találj egy célt! Sportegyesületet. Ennek alapján az Találj egy célt! Sportegyesületet – mint a nevezés lebonyolításával megbízott Adatkezelő –

a megbízó versenyszervezők, mint önálló adatkezelők felé továbbítja a versenynevezés során gyűjtött adatokat.

Az Ezen kívül az Adatkezelő csak kivételes esetben adja át az Ön személyes adatait más szervek számára. Így például törvényi felhatalmazás alapján, amennyiben:

 az Ön ügyében esetlegesen bírósági eljárás indul, és az eljáró bíróság számára szükségesek az Ön személyes adatai, vagy

 rendőrségi megkeresés esetén a nyomozáshoz szükségesek az Ön személyes adatai.

Adatok törlése

Ügyfeleink a jogszabály alapján bármikor kérhetik személyes adataik törlését az online nevezési rendszerünkből, illetve az eredménylistákból. Folyamatban levő nevezés esetén ez csak a versenytől való visszalépéssel együtt lehetséges.

Jogi kötelezettségünk, egyben jogos érdekünk és harmadik személyekkel szembeni kötelezettségünk a biztonsági másolatok megőrzése, hogy sérülés esetén az adatbázis helyreállítható legyen. A biztonsági másolatokból adatok nem törölhetők, csak az éles adatbázisból. A biztonsági másolatokhoz csak a rendszergazda férhet hozzá, és csak üzemzavar esetén használjuk fel őket helyreállításra. Jogos érdekünk továbbá, hogy továbbra is kinyerhessük adatbázisunkból a statisztikai adatokat, például ne változzék a versenyre nevezők száma és statisztikai összetétele. Harmadik személyek jogos érdeke, hogy ne töröljük a teljes csapat nevezését és eredményeit azért, mert egy csapattag az adatai törlését kérte.

Ennek alapján csak töröljük az ügyfél nevét, minden elérhetőségét és címét és minden más esetlegesen tárolt adatot, amelynek a megőrzése az adatbázis integritásához nem szükséges. Így például bárki láthatja az eredménylistában, hogy a kategóriájában hatodiknak rangsorolt versenyző előtt egy törölt versenyző volt ugyanabban a kategóriában; ezt kívánja a sport tisztasága és ügyfeleink jogos érdeke.

 

ÉRINTETT ADATKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS JOGAI

 Tájékoztatáskéréshez való jog

Írásban tájékoztatást kérhet az Adatkezelőtől, hogy az Adatkezelő tájékoztassa Önt az alábbiakról:

– az Adatkezelő milyen személyes adatokat kezel Önről, illetve milyen jogalapon, milyen adatkezelési cél miatt, milyen forrásból felvettek az adatok és mennyi ideig kezeli,

– az Adatkezelő kinek, mikor, milyen jogszabály alapján, mely személyes adataihoz biztosított hozzáférést,

– az Adatkezelő kinek továbbította az Ön személyes adatait, illetve az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről,

– az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről,

– az esetleges adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítására megtett intézkedésekről.

Az Adatkezelő az Ön kérelmét legfeljebb 25 napon belül, az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben teljesíti. A tájékoztatás ingyenes, feltéve, ha Ön abban az évben azonos adatkörre vonatkozóan tájékoztatási kérelmet az adatkezelőhöz még nem nyújtott be. Egyéb esetekben költségtérítés állapítható meg. A már megfizetett költségtérítést az Adatkezelőnek vissza kell térítenie, ha az adatokat jogellenesen kezelte, vagy a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.

 Helyesbítéshez való jog

Ön kérheti, hogy az Adatkezelő helyesbítse az Ön személyes adatát, ha az a valóságnak nem felel meg. Írásban kérheti, hogy az Adatkezelő módosítsa valamely személyes adatát (például megváltozott e-mail cím vagy postai elérhetőség esetén).

Az Adatkezelő az Ön helyesbítési kérelmét legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti Önt.

 Törléshez való jog

Ön írásban kérheti az Adatkezelőtől – a kötelező adatkezelés kivételével – az Ön személyes adatainak a törlését.

A törlési kérelmet az Adatkezelő abban az esetben utasítja el, ha a jogszabály vagy a belső szabályzat az Adatkezelőt a személyes adatok további tárolására kötelezi.

Ilyen eset például a törvény által elrendelt adatkezelések esetében, amikor a törvény meghatározza az adatkezelés időtartamát, vagy ettől eltérő esetben például az Adatkezelő belső szabályzatában, nyilvántartásában foglalt irattárazási illetve megőrzési határidő még nem telt le.

Amennyiben azonban nincs ilyen adatkezelői kötelezettség, akkor az Adatkezelő az Ön törlési kérelmét legfeljebb 25 napon belül teljesíti, és erről az Ön által megadott elérhetőségre küldött levélben értesíti Önt.

 Zároláshoz való jog

Ön írásban kérheti az Adatkezelőtől – a törlés helyett – az Ön személyes adatainak a zárolását. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta, vagyis a zárolás addig tart, amíg az

Ön által megjelölt indok szükségessé teszi az adatok zárolását.

Ön az adatai zárolását kérheti például abban az esetben, ha úgy gondolja, hogy az adatait az

Adatkezelő jogellenesen kezelte, azonban az Ön által kezdeményezett hatósági vagy bírósági eljárás érdekében szükséges, hogy a beadványát az Adatkezelő ne törölje. Ebben az esetben a hatóság vagy a bíróság megkereséséig az Adatkezelő tovább tárolja az Ön személyes adatot, ezt követően pedig törli az adatokat.

 Tiltakozáshoz való jog

Ön írásban tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az Adatkezelő az Ön személyes adatát közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljából továbbítaná, felhasználná. Így például Ön tiltakozhat az ellen, ha az Adatkezelő az Ön hozzájárulása nélkül

a saját személyes adatait tudományos kutatás vagy marketing céljából felhasználná.

Ön tiltakozhat az adatkezelés ellen akkor is, ha Ön szerint személyes adatainak kezelése vagy továbbítása kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve a jogszabályi felhatalmazáson alapuló kötelező adatkezeléseket.

Továbbá Ön tiltakozhat a törvényben meghatározott egyéb esetben is.

Az Adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számítva legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja.

 Kártérítés, sérelemdíj

Ha az Adatkezelő az Ön adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

Ha az Adatkezelő az Ön adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az Ön személyiségi jogát megsérti, úgy Ön az

Adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

Önnel szemben az Adatkezelő felel az Adatfeldolgozó által okozott kárért és az Adatkezelő köteles megfizetni Önnek az Adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is.

Az Adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az Ön személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

Továbbá az Adatkezelőnek nem kell megtérítenie a kárt, és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az Ön szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK

Az Adatvédelmi Biztos Hivatalához (1051 Budapest, Nádor u. 22.)

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz

 Cím: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.

 Telefon: 06- 1-391-1400

 Fax: 06-1-391-1410

 E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

 Weboldal: naih.hu

ADATKEZELŐ ADATAI, ELÉRHETŐSÉGE

Találj egy célt! Sportegyesületet

 Mobil: +36 (30) 407 7000

 E-mail: talaljegycelt@gmail.com

 Cím: 2336 Dunavarsány, Csorba Dezső u.1.

A weboldalak címe: http://talaljegycelt.hu

EGYÉB RENDELKEZÉSEK

Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat az Adatkezelő az eredeti adatfelvétel céljától eltérő célra kívánja felhasználni, erről a felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást letiltsa.

Adatkezelő kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja, ugyancsak felhívja ez irányú kötelezettségeinek teljesítésére.

Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen Adatkezelési Szabályzatot az Ügyfelek előzetes értesítése mellett egyoldalúan módosítsa. A módosítás hatályba lépését követően az Ügyfél a szolgáltatás használatával ráutaló magatartással elfogadja a módosított Szabályzatban foglaltakat Cookie kezelés.

Weboldalunk – és szinte minden más weboldal is – úgynevezett cookie-kat (sütiket) használ. A süti file egy betűkből és számokból álló kisméretű szövegfájl, melyet az Ön számítógépén tárol a böngészője, amennyiben azt Ön, mint felhasználó engedélyezi. Ezek a sütik segítséget nyújtanak nekünk abban, hogy az oldal megtekintése és használata során meg tudjuk Önt különböztetni más felhasználóktól, ez alapján minél teljesebb élményt biztosítva Önnek.

A cookie-k (sütik) fontosak az Ön által megnyitott weboldal megfelelő működéséhez, segítséget nyújtanak a számunkra a felhasználói élmény fokozásában. A weboldalon használt cookiek emlékeztetik Önt a bejelentkezési adataira (amennyiben a weboldalon lehetőség van bejelentkezésre), és biztosítják a biztonságos bejelentkezést, statisztikai adatokat gyűjtenek a weboldal funkcióinak optimalizálásához.

A sütik engedélyezése nem kötelező – de ajánlott -, ezeket az internetböngészőben bármikor le lehet tiltani, azonban a weboldal bizonyos részeinek használatához illetve a teljes felhasználói élményhez szükség lehet rá.

Az oldal használatával az alábbi sütiket használjuk:

Nélkülözhetetlen sütik: melyek elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Olyan sütik ezek, amelyek lehetővé teszik, hogy helyes oldalakra navigáljon, ha a weboldal működését illetően frissítést hajtunk végre.

Működéssel kapcsolatos sütik: segítenek minket a specifikus funkciók engedélyezésében az oldalon, hogy növelni tudjuk a látogatói élményt, például azáltal, hogy megjegyzik a preferenciákat, beállításokat, észlelik, ha egy szolgáltatást korábban már a figyelmébe ajánlott.